Páran már ismertek annyira hogy ha valami újdonság, érdekesség megjelenik (vagy akár már elérhető egy ideje de egyszer csak rátalálok) akkor akár némi kockázatot vállalva is bevállalom az anyagi részét a tesztelésnek. Most is ez tőrtént de ne rohanjunk ennyire előre tehát kicsit kanyarodjunk vissza az alapokhoz.
Mi is az a VR?
A virtuális valóság.
Annyi a lényege hogy fel kell venni magát az eszközt a fejünkre és bekerülhetünk a virtuális térbe.
Jelenleg eléggé gyerekcipőbe jár ez a dolog de az már világosan látszik hogy 3 terület is ráugrott a témára tehát egyelőre úgy néz ki ez a jövő.
Az egyik a konzolipar azon belül is a Sony készíti a project morpheus-t (nyilván más lesz a neve), PC-re az Oculus a Rift-et. Míg előbbi nem rendelhető addig utóbbi a fejlesztők részére egy fejlesztői változat (DK2) már rendelhető és ugyebár ezálltal az internet segítségével tulajdonképpen ez bárki számára elérhetővé vált (de qrva drágán adják ami zöbbnyire 200k+-t takar). Ennyit nyilván nem ér mégis veszik mint a cukrot...
Végül a mobilos verzió ami jelenleg a Samsung Galaxy VR ami már végleges termék csak még nem kapható és amúgy is csak a Note 4-el lehet majd használni ami egyelőre szintén nem kapható.
Ez mind szép és jó de akkor mégis miről is szól ez a téma?
Naná hogy egy alternatív megoldásról.
Amikor bejelentették a Galaxy VR-t akkor bújtam a fórumos témákat mert érdekel a VR dolog és az egyiken egy roppant érdekes dologra lettem figyelmes.
Az egyik tag írta hogy ez mind szép és jó de kínából már jóideje lehet hasonlót rendelni töredék áron.
Na nekem sem kellett több kedvenc játszóteremre mentem egyből (ebay) és pillanatok alatt rá is találtam egy cardboard VR nevű termékre.
Mivel szó szerint kismillió féle volt ezért picit ismerkedtem a témával mire is kéne figyelni de hamar megtaláltam a nekem valót.
Egész konkrétan őt. (ez kifejezetten Note 2-és 3 hoz készült)
Igen jól látjátok ez papírból készült de van műanyag verzió is persze drágábban én mindenesetre egy köztes szinten megálltam mert sokat nem szerettem volna rá költeni.
Eltelt 3-4 hét és végre megérkezett. Ismerkedjünk is meg vele
Maga a csomag (mintha csak 2 kartonpapirt kaptunk volna)
Felbontva
Itt még egyértelmű volt hogy mit hogy
Némi gondolkodás után csak rájött az ember mit hogy kell csinálni... (nem olyan egyértelmű és semmi segítség a csomagba...)
Másik szögből
Hogy is működik?
Az NFC-s részhez kell rakni na telefont értelemszerűen bekapcsolt NFC-vel és ebben az esetben érzékeli a mozgásunkat a doboz.
A telefonra le kell tőlteni a Cardboard VR alkalmazást és elindítás után (wifi legyen bekapcsolva) indulhat a móka. (kettéosztja a képernyőnket.)
Kér egy fejmozgást meg okézást (tutorial) az alkalmazás és utánna a google programjait tudjuk használni, plusz pár animációs térbe való mozgást csinálhatunk illetve fényképeket nézhetünk.
A Google Earth programba pl a föld körül repkedhetünk de az űr felé is indulhatunk.
Az igazi élmény a youtube.
Középre behoz egy vásznat ahol videót nézhetünk (mikrofonba beszélhetünk) és balra meg jobbra ajánlja fel a többit de térbeli nézetbe. Ezt így piszok nehéz megfogalmazni ezt leginkább látni kell.
Bocsi a minőségért próbálok majd jobbat csinálni.
Elérhető egy Cinema Cardboard VR alkalmazás is amivel ki nem fogjátok találni de filmeket lehet nézni.
Itt viszont fontos megemlíteni hogy az ingyenes verzió közli hogy 20at enged utánna fizetős pro verzió kell (240ft nem a világ vége)
Itt viszont nincs NFC-s mozgás csupán csak ugyanúgy ketztéosztja a képet és csinál egy 2D-3D konverziót. Csodát nem szabad várni tőle de nem rossz.
Mivel itt nincs nfc ezért kivehető a telefon és fényképezni is lényegesen egyszerűbb.
Több játék is van kifejezetten erre a termékre de ezekre még nem volt időm max majd időközbe frissítem az infót.
Végül a vélemény.
Ugyan nem tűéles a kép erősen látszik hogy felezi a FullHD felbontást de erre azért fel is volt készülve az ember, viszont mint érdekesség vagy inkább újdonság szerintem nagyon jó főleg ennyiért (kb 4000ft volt de ha nem fontos ennyi minden akár kettessel is kezdődhet az ár és persze tizen is lehet ha nem papírt szeretnénk)
Viszont ha úgy nézzük hogy a késöbbiekbe mit lehet még ebből kihozni akkor egy nekem tetsző jövő elé nézünk.
Várom a véleményeteket, kérdéseteket esetleg beszámolókat ha valakinek van vagy már próbálta.
Cardboard VR
Fórum szabályok
Tilos a fórumban az IGO-s, Electronic Arts és Gameloft-os programok kérése, és bármilyen megosztása, belinkelése!
Az ilyen fajta tevékenység kitiltást von maga után.
Tilos a fórumban az IGO-s, Electronic Arts és Gameloft-os programok kérése, és bármilyen megosztása, belinkelése!
Az ilyen fajta tevékenység kitiltást von maga után.
- Segal
- Admin segéd
- Hozzászólások: 5661
- Csatlakozott: 2009-01-06 kedd 14:47:33
- Készüléktípus: Samsung Galaxy S8+
- Has thanked: 119 times
- Been thanked: 747 times
Re: Cardboard VR
Ahogy igértem jövök a jobb minőségű képekkel (rájöttem hogy lehet képet lopni) meg sokkal több konkrét infóval
Tehát a lényeg ugyanaz telefon bekapcsolt NFC-vel belerak amitől automatikusan elindul a Cardboard program és fejre felvesz.
Ekkor ez a menü fogad
Fejünk mozgatásával tudunk balra és jobbra haladni az ikonok között.
Első menüpontunk a tutorial.
Ez eddig egyértelmű.
Tuor Guide
A Versailles-i kastélyt nézhetjük meg kívülről és beülről miközbe egy nő folyamatosan adagolja az infókat. (értelemszerűen angolul)
Exhibit
Maszkokat nézhetünk.
Windy day
Egy egeres mesét nézhetünk meg ahol foroghatunk is. (tehát nézhetjük azt is mi tőrténik épp mögöttünk lesz*rva az egér produkcióját)
Earth
Ugyanaz a progi mint amivel (nagy valószínűséggel) már találkoztál annyi a különbség hogy itt "repkedhetsz". Magyarul indul a progi aztán a fejed mozgásával szabályzod a magasságot és a balra jobbra fordulást.
Youtube
Na ezzel már tutira mindenki találkozott a lényeg tökugyanaz értelemszerűen videókat nézhetünk viszont amiről múltkor csak írtam azt most meg is tudom mutatni mégpedig az oldalra tekintést.
Tehát a vásznunk 2 szélén kis ablakba mutatja a a többi videót és lehet szemezgetni. Ha valamelyiket kiválasztjuk már indul is a következő "mozi"
Photo Sphere
Ez nem teljesen egyértelmű hogy működik. Képnézegető az tény de hogy pontosan mit kéne csinálni az egyelőre rejtély.
Street Vue
A google utcakép nézegetője. Elindul magától és ha valahol körbe szeretnénk nézelődni akkor megállítjuk és máris mindenfelé nézelődhetünk.
Ennyit tud a Cardboard alkalmazás de mivel jobban kiváncsi voltam a Cinema VR alkalmazásra is ezért megvettem a PRO változatot. Mindenképp megérte lényegesen többmindent tud.
Indításkor 2 lehetőségünk van a fényképezőgép ikon meg a videó.
Előbbi a fényképezőt indítja és a környezetünket nézhetjük utóbbiba filmeket nézhetünk. A PRO változat már többféle formátumot felismer és nincs benne a 20 videós korlátozás sem.
Sajna viszont bennevan ugyanaz a hangprobléma mint a gyári lejátszóba hogy ha nem megfelelő a videóba a hang akkor nem hajlandó lejátszani (elég sokra főleg avikra)
Kapunk viszont egy zoom funkciót is a PRO változatba.
Összeségébe elmondható hogy elég fontos hogy nem felbontású legyen amit néznénk tehát minimum bdrip vagy akár HD a dvdrip eléggé homályos.
Sok alkalmazás is található a play áruházba ami valamilyen szinten kapcsolódik a VR témához de ezekre még nem volt időm.
Most már jobban képbe vagyok összhatásilag is. Ordít a technológia a nagyobb felbontásért, egyértelműen látszik hogy nem a FullHD az ideális hanem minimum a QHD de a biztos a 4K.
Ettől függetlenül élvezhető a dolog és hatalmas lehetőségek rejlenek a technológiába elég akár csak az egeres filmre gondolni ahol a késöbbiekbe egy filmnél pl csatajelenetnél körbenézelődhetünk, persze a játékoknál is, de az alkalmazásokba is van bőven lehetőség. Egész egyszerűen látványos.
Viszont borzalmasan szívja az akksit a folyamatosan bekapcsolt kijelző plusz hogy az érdekesebb progiknál pl Earth, youtube folyamatos adatforgalommenyiséget is fel kell dolgoznia.
Ettől függetlenül továbbra sem bámtam meg a dolgot párezer forintot simán megért az élmény de az tuti hogy egyelőre nem vágnék bele sem a Galaxy VR sem az Oculus Rift DK2-es (amibe szintén a Note 3 kijelzője van) megvásárlásába mert ezek lényegesen drágábbak annyit meg már nem ér meg.

-
- 1. szint
- Hozzászólások: 88
- Csatlakozott: 2011-03-19 szomb. 10:17:41
- Készüléktípus: HTC ONE X
- Has thanked: 1 time
- Been thanked: 2 times
Re: Cardboard VR
Nagyon érdekesnek tartom és köszönöm az infót kolléga
Esetleg ha nem probléma adnék egy e-mailt ahol tudnánk egy kicsit bővebben tárgyalni a témáról, ugyanis számomra ez a fórum már nem túl látogatott dolog.
Persze privátban.
Üdv!
Esetleg ha nem probléma adnék egy e-mailt ahol tudnánk egy kicsit bővebben tárgyalni a témáról, ugyanis számomra ez a fórum már nem túl látogatott dolog.
Persze privátban.
Üdv!
- Segal
- Admin segéd
- Hozzászólások: 5661
- Csatlakozott: 2009-01-06 kedd 14:47:33
- Készüléktípus: Samsung Galaxy S8+
- Has thanked: 119 times
- Been thanked: 747 times
Re: Cardboard VR
persze jöhetrezer írta:Nagyon érdekesnek tartom és köszönöm az infót kolléga
Esetleg ha nem probléma adnék egy e-mailt ahol tudnánk egy kicsit bővebben tárgyalni a témáról, ugyanis számomra ez a fórum már nem túl látogatott dolog.
Persze privátban.
Üdv!